Amikor először láttam mintha egy fehér, villódzó fény vette volna őt körül, ezért is figyeltem fel rá. Szinte villogott felette a kis nyilacska, hogy ő az.

Megismerkedésünk második hetében olyan bizonyosságot éreztem, mint még soha semmivel kapcsolatban. Bizonyosság, hogy vele élem le az életem. Nem voltam sosem romantikus lélek, és vele kapcsolatban sem ültem rózsaszín felhőn. Egyszerűen biztos voltam benne, bennünk és az életünkben.

*Nyáltenger következik*

Mindig van a világon egy ember, aki a párjára vár, akár a sivatag, akár egy nagyváros közepén. Amikor pedig ezek az emberek találkoznak, és tekintetük egymásra talál, minden múlt és jövő teljesen elveszíti a jelentőségét, s csak az a pillanat és a hihetetlen bizonyosság létezik, hogy ugyanaz a Kéz írt meg mindent a nap alatt. A Kéz, amely fölébreszti a Szerelmet, s amely mindenki számára, aki ebben a világban dolgozik, pihen és kincsét keresi, alkotott egy vele rokon lelket is. (Coelho)
*Nyáltenger vége*

Az eddigi négy év alatt, amit együtt töltöttünk nem vergődtem egy pillanatig sem kétségek között, hogy vajon jól választottam-e. Egész egyszerűen nem tudom jobban megfogalmazni a kapcsolatunkat, mint, hogy TUDOM, hogy kettőnknek dolgunk van egymással ebben az életben. Az eddigiek alapján, úgy tűnik - ha van reinkarnáció - akkor ez egyfajta jutalom-kapcsolat :-)

Nem győzök minden nap köszönetet mondani a sorsnak, hogy vele lehetek, és hogy tanulhatok tőle. Hogy így egymásra vagyunk hangolva. Hogy támogat és, hogy támogathatom. Hogy szeret, és, hogy szerethetem. Köszönöm.