Noha már egy ideje nem koptatom semmilyen tanintézmény padját, mégis nosztalgikus sóvársággal gondolok vissza a szeptember elsejékre. Mivel sok iskolába jártam sok városban, ezért az tanévkezdésbe mindig vegyült nem kevés várakozással teli izgalom: milyen lesz az új sulim, milyenek lesznek az osztálytársaim és a tanárok? Mintha mindig egy felfedezetlen dzsungelbe pottyantottak volna be. Hm, hogy miért nem antropológusnak mentem? :-)
Ha pedig a már megszokott osztályomhoz tértem vissza szeptember elején, többnyire örömmel tettem. Az első hét sosem volt sehol sem húzós (kivéve a magyar iskolákat, ahol a tanárok előszeretettel fingatták meg a diákokat ismétlő dolgozatokkal). Az első napokban el lehetett mesélni a nyári élményeket, feleleveníteni a közös táborozásokat. No meg, gyerekkorban két hónap alatt is sokat változik az ember (magasabb/pattanásosabb lesz stb.), így mindig volt kin csodálkozni.
Aztán később az egyetemen is izgalmas volt az őszi szorgalmi időszak kezdete. Új tanárok, új órák, egyre több felelősség. És persze az elmaradhatatlan egyetemi bulik. Amelyek persze a vizsgaidőszakra sem értek véget, sőt... :-)
Ha valaha is tettem fogadalmat, azt szeptember elsején tettem. Nekem - és valószínűleg sok iskolásnak - akkor kezdődött egy új élet.
Szeptember elejét egyébként is szeretem. Ekkorra már mindenki lenyugszik, megszűnik a nyári zsongás. Szinte tapinthatóvá válik a városon eluralkodó jóleső nyárutó-fáradtság. Mintha egy nagyot sóhajtanának egyszerre az emberek. A nappalok észrevehetően egyre rövidebbek, és a nap sem perzsel. Imádom az őszi, halovány napsugarakat, és a kellemes szellőt. Sokkal összeszedettebb leszek én is, ahogy megszűnik a nyár zümmögése.
Boldog új szeptember elsejét!
