Feszengve, félmosollyal az arcukon álltak a csoda masina előtt. Imre átkarolta a vállánál. Szemükbe sütött a nap, csak csak hunyorogni tudtak. Béci, akié a fotográf-gép volt, nagy szakértelemmel állította be őket a mezőn. Mögöttük messze a vursli látszott, a céllövölde és a körhinta. Kattant egyet a masina, el is készült a kép. Julcsi örült, hogy végre az árnyékba szökhet a tűző napfény elől, de kicsit sajnálta, hogy már nem állhat szorosan Imre mellett. Most másokat instruált Béci. Nemrég szerezte a masinát a városban - rém büszke volt rá. Napok óta készült a májusi mulatságra. Szólt a rokonoknak, barátoknak, jöjjenek ki a vursliba, készít róluk képet. Az egész falu ott tolongott most a mezőn.
Az idősek messziről nézték mi történik. Ez is olyan balgaság, amely, ahogyan jött úgy el is tűnik majd. Ugyan kit érdekelhetnek ezek a fotográfiák? Az más amikor a családról készül egy kép a műteremben, na de, hogy egy laikus össze-vissza kattintgasson... A fiatalabbak viszont nem bírtak ellenállni a kíváncsiságuknak. A legszebb ünneplőjüket vették fel: ezen a megörökített pillanaton a legjobb oldalukat akarták mutatni.
Julcsi a fa tövében álldogált, hátát megtámasztva. Jóska bácsi, a szomszédjuk odabicegett hozzá.
- Micsoda hecc ez a fotógráf masina! Úgy iparkodnak a legények meg a fehérnép, mintha bálba készülnének, mondta a bajszát pödörve. - Hát mit kezdenek ezzel a képpel? Kiállítják otthon oltári szentségnek?
Julcsi elmosolyodott: - Tudja, Jóska bácsi, a fiatalok szeretnek tetszelegni. Ha maga is annyi idős lenne, mint most én, rohanna elsőként a masina elé.
Meglehet az, Julcsikám!, biccentett az öreg. - De mit érnék vele? Legénykoromban a leányok fotó nélkül is bomlottak utánam. Aztán meg, elkészül ez a kép az emberről húszévesen. Hát, mit nézegesse vénségére, hogy milyen szép volt fiatalnak?
Legyintett egyet Jóska bácsi, és odébb állt. Julcsi tovább nézte a fotóst és alanyait. Béci elemében volt, sosem látta még ilyennek. Mint egy színházi direktor, úgy igazgatta jobbra-balra a falubelieket. Néha megállt, letörölte zsebkendőjével homlokáról az izzadságcseppeket, majd az állvány mögé állt és hosszasan állítgatta a masinát mielőtt ellőtte volna a képet. Most épp a Nógrádi-ikrek voltak soron. A két kamasz fiú szenvtelen bátorsággal nézett a lencsébe. Egyszer filmsztárok lesznek, gondolta Julcsi.
És vajon ő vele mi lesz? Ha egyszer az unokái kezébe kerül ez a májusi kép, kit fognak látni ezen a képen? A nagymamát és a nagypapát? Netalán a nagymamát egy idegen fiúval, aki csak ezen az elbűvölő májusi napon egy pillanatra átkarolta a vállát, és ment tovább?
