Végre valahára elmásztam jógára ismét. Bár majdnem feladtam, mert azt hittem el fogok késni útépítés miatt, és már azon voltam, hogy mégsem megyek, de végül öt perccel kezdés előtt már a terem előtt iszogattam a teámat várva az oktatót. Meg is ígértem magamnak az óra közben, hogy rendszeresen fogok járni, mert megérdemlem.
Szívcsakrára dolgoztunk, ami csak azért nagyon vicces, mert amikor még nyáron jártam párszor jógázni, akkor is pont ilyen tematikájú óra volt, úgyhogy az oktatóval meg is egyeztünk, hogy nem lehet véletlen, hogy most is ilyen órára estem be, biztosan van vele dolgom - mármint a szívcsakrával. Ha testi szinten nézem ez bizony így van, mert van egy kis gondom a keringésemmel - semmi komoly szerencsére, de lehetne jobb is a helyzet (szeptembertől áprilisig jéghideg a kezem-lábam, no meg az orrom). Az íriszdiagnoszta is megmondta már féléve, hogy optimalizálnom kell a keringést, hogy ne legyen később trombózis és egyéb nyalánkságok. Ha pedig mentális síkon nézem, szerintem nem gázos a helyzet, nem gondolnám, hogy alul vagy felülműködik, de tény, hogy nehezen nyílok meg és még nehezebben mutatom ki az érzéseimet, úgyhogy végső soron dolgozni sosem árt rajta.
Ami viszont még a szívcsakránál is érdekesebb az a torokcsakrám. Gyerekkorom óta mindig torok, mandula és arcüreg betegségeim voltak. Ezenfelül gyerekkorom óta tanár vagy újságíró szerettem volna lenni (a diplomáim meg is lettek hozzá, kicsit dolgozgattam is mindkét témában, aztán maradt a multi). A személyre szabott asztrológiai elemzésem szerint a kommunikáció fontos része az életemnek. A grafológus szerint lételemem a tudás közvetítése, átadása. Ja és mellesleg - noha bele sem gondoltam ennyire mélyen - a blogomnak is a Néma Papagáj címet adtam...
Szóval a jógaóra elején megjelent egy gombóc a torkomban, ami végig ott is maradt, a feladatok végeztével pedig a tarkóm kezdett el fájni, mondhatni merevedett le. A dologra még rátesz egy lapáttal, hogy előző éjjel egy barátommal üvöltöttem álmomban, amiért szétbarmolta a tortámat (mellesleg ezen barátommal semmilyen konfliktusom nincs, és mint azt aznap meg is beszéltük, ő egész éjjel azt álmodta, hogy tombol és rombol, valahogy ezért léphetett be az én álmomban - na de ezek a megmagyarázhatatlan érzékelések már egy más lapra tartoznak). Ma éjszaka pedig azt álmodtam, hogy az internetszolgáltató ügyfélszolgálattal veszekszem, mert nem képesek elintézni, amit én akarok.
Akik ismernek, legyenek közeli vagy távoli barátok, mind azt mondják nyugodt vagyok. Nem mondanám, hogy alul háborog a mélység, de mégis vannak olyan pillanatok (és ezek mostanában megsokszorozódtak), amikor elgurul a bogyóm, és hirtelen felcsattanok. Van hogy elszégyellem magam utána, de van, hogy nem - és ez utóbbi egy merőben új érzés, mert eddig mindig szarfejnek éreztem magam, ha valakire ráripakodtam.
Úgyhogy feltételezem, a torokcsakrám jelez. Úgy tűnik itt az ideje, hogy kimondjak dolgokat, mert eddig csak közvetítettem, de most meg kell találnom önmagam szavait - már ha ez egyáltalán lehetséges.
"Az igazság, mihelyt kimondtad: már nem igazság; legjobb esetben is
csak gyarló megközelítése az igazságnak. A bölcs csak addig bölcs,
ameddig hallgat; mihelyt megszólal, bolond, mert tápláló tudásának
csak az emészthetetlen héját adhatja át. "Ami ebbe a szerencsétlen
héjba úgy-ahogy belefér: azt keresd, azt edd" – többet nem tehet.
Ha az igazságot akarod birtokolni, a tanításokat csak segítségül
használhatod, önmagad mélyén kell rátalálnod.'" (Weöres Sándor: A teljesség felé)
Ahhoz, hogy alámerülhessek, először ordítanom kell?