Fülledt nyári nap. A földön ülsz, nézegeted a fotóit, amit jártában-keltében készített. Profik és beszédesek. A szívedig hatol. Jelen van benne a részlet és a mindenség. Kicsit szerelmes vagy talán. Megfoghatatlan, szilaj. Mint a képei. Varázslatos délután. Hagyod magad a sodródásnak.
Isztok egy koktélt. Végigsuhantok a pasztell városon. Később már csak a színekre és a sodrásra emlékszel: szürke, bézs, macskakő, vörös bőrfotel, zöld ital, ananásszal a tetején. Emberek mindenhol, fülledten nevetnek. Alig várod, hogy a sarkon felbukkanjon egy tűzfújó. Artisták. Mind artisták vagytok egy groteszk cirkuszban. Megfejtenéd őt, aki továbbra is merengve titokzatos. Csak a képei beszélnek. Helyette. "Ha volna két életem" - dúdolja. Te pedig forogsz, az agyad pörög: vajon létező létező ő? És ő tudja vajon, hogy varázslatos a helye a világban, amit kreált magának?
A felvonulásnak vége, hosszú snitt.
Egy kocsmában találkoztok. Nyitott vagy. Ömlik belőled a szó, ő pedig önti beléd az italt. Száraz fehéret. A padlón bordó színek játszadoznak. Kint szakad a hó. Elcsábulsz kicsit. Kever egy koktélt. Bámulod a könyvtárát. Egyenként húzod végig az ujjad régi és új gerinceken. A könyvekén. És ő a tiéden - ha hagynád magad. Képeket mutat - ismét. Északi sarkkörön vagy. Megfoghatatlan - ismét. Rózsaszín fehérség vesz körül, éteri zene áramlik a lakásban, a lelkeden át. Fenyőfa illata csap bele a csendbe. Mosolyogsz. Már nem akarod tudni, hogy ő mennyire és hogyan létezik. Ott vannak a képei, helyette. És ő is ott lenne neked, benned - de nem hagyod.
Véget ér a szín(es)darab. Taxi ajtót bevágod magad után. Mintha intene a kertkapuból, vállat vonsz. Ledőlsz az ágyra, zuhansz a végtelenbe, az elektro bossa nova ritmusára. Egy részlet vagy csak a fotón.
https://www.youtube.com/watch?v=WZqdyeDMrJo&list=PLD534A72872C58406
